Rendezvényszervezés

A Budapest Jazz Club egyedi atmoszférájának, csúcsminőségű technikai felszereltségének és több, mint ötéves tapasztalatának köszönhetően izgalmas színfoltja a hazai rendezvényhelyszíneknek. Klubunk a hazai jazz élet központja, egyben a főváros kiemelt jelentőségű kulturális helyszíneinek egyike, ahol a koncertek mellett rendszeresen kapnak helyet színházi estek, kiállítások és konferenciák is.
Professzionális személyzetünknek és szervezőkapacitásunknak köszönhetően a BJC tökéletes választás lehet számos esemény lebonyolításához. Étel- és italajánlataink összeállításánál figyelembe vesszük a hagyományos és modern étkezési szokásokat, a rendezvényre érkező vendégek összetételét, illetve egyedi igényeit.

Élőzenés rendezvények

Klubunk különösen alkalmas élőzenei produkciókkal, koncertekkel egybekötött rendezvények lebonyolítására. Közvetlen kapcsolatban állunk a hazai jazz és popzenei élet legismertebb formációival, így az elérhető legkedvezőbb áron nyílik lehetőség a program összeállítására. Profilunkból adódóan elsősorban jazz tematikájú estek szervezését javasoljuk, melyekhez a dixiland hangulattól, a swing aranykorát idéző esteken, sanzon és örökzöld összeállításokon át egészen a feldolgozás központú modern irányzatokig kínálunk produkciókat.

Helyszínek

A Budapest Jazz Club összesen három helyszínen – koncertterem, étterem, kávézó –  várja vendégeit, így bárki megtalálhatja számításait Budapest kedvenc jazz klubjában.

Koncertterem

Koncerttermünk széksoros ültetés esetén 190 fő befogadását teszi lehetővé. A padlózat lépcsőzetes kialakításának köszönhetően a színpadra a terem bármely pontjából megfelelő a rálátás. A rendelkezésre álló mikrofonok, projektor, hangosító felvételi- és kamerarendszer egyaránt csúcsminőségű eszközökből áll. A terem különlegessége, hogy prezentációkhoz, vizuális bemutatókhoz 12×4 méteres mozivászon is rendelkezésre áll. A színpad állandó tartozéka egy reprezentatív, Steinway B típusú koncertzongora. A koncerttermet elsősorban konferenciák, könyvbemutatók, szakmai továbbképzések, valamint zenés produkcióval egybekötött események lebonyolításához ajánljuk. koncertterem

Terület: 130 m2

Férőhely:
Ültetve: 190 fő
Állófogadás: 220 fő

Ajánlott rendezvénytípus:
– konferencia
– szakmai továbbképzés
– workshop
– zenés produkcióval egybekötött esemény

Technika:
– professzionális mikrofonok és hangosítás
– 12×4 méteres mozivászon
– projektor
– Steinway B típusú koncertzongora
– HD kamerarendszer
– soksávos hangrögzítés
– fénytechnika

BJC Bistro

A BJC Bistro a koncertteremtől független, a kávézóból nyíló, de attól igény szerint leválaszt-ható tér, mely 80 fő ültetett fogadására alkalmas. Az étterem a BJC talán legizgalmasabb része, melynek közepén galéria emelkedik ki. A különleges kialakításnak köszönhetően a catering a vendégtértől részben szeparáltan, a galéria alatti helyiségben is szervírozható. A terem professzionális hangtechnikával és egy impozáns, 100 éves, felújított bárzongorával is rendelkezik. Az egyedi atmoszférához a rendhagyó boltíves tetőszerkezet és olyan különleges belsőépítészeti megoldások járulnak hozzá, mint például a zongora billentyűket megjelenítő lépcsősorok mellett a projektorral vetített 6x3méteres képátlójú filmvetítési lehetőség. Elsősorban céges összejövetelek, esküvők, borkóstolók, születésnapi partik, az ültetés függ- vényében 80-100 fős rendezvények lebonyolítására ajánljuk. A klub teljes bérlése esetén kiváló helyszíne lehet egy nagyobb rendezvény alternatív programjainak is. Séfünk, Bódi László a kihívások és a kísérletezés embere, aki az elmúlt években itthon és a tengerentúlon egyaránt tapasztalatot szerzett. Kezei közül a fúziós konyha modern alkotásai és a klasszikus, magyaros fogások is mindig a legmagasabb minőségben kerülnek az asztalra.

Terület: 150 m2

Férőhely:
Ültetve: 80-100 fő
Állófogadás: 120-140 fő

Ajánlott rendezvénytípusok:
– dolgozói és ügyfél party
– borkóstoló
– születésnapi magán party
– reprezentatív esemény

Technika:
– professzionális hangtechnika
– projektor
– bárzongora
– fényerőszabályzás

Kávézó

A barátságos hangulatú kávézó a nagyméretű üvegajtóknak köszönhetően az utcáról is jól látható, így különösen alkalmas lehet termékbemutatók vagy egyéb, nem zártkörű programok megrendezéséhez. A békebeli kávéházakat idéző miliő, a kiváló minőségű kávé, a csapolt meggyes belga sör és a készséges személyzet csak néhány a legfontosabb paraméterek közül. Kávézónkat elsősorban napközbeni (10.00-17.00 között rendezett) események helyszínéül ajánljuk.

Terület: 147 m2

Férőhely:
Ültetve: 60 fő
Állófogadás: 100-120 fő

Ajánlott rendezvénytípus:
– termékbemutató
– könyvbemutatók
– nem zártkörű rendezvény
– céges csapatépítők
– magán összejövetelek

Technika:
– 2db plazma tv
– háttérzene hangosítás
– hangulatfény

Mindig fantasztikusan éreztük magunkat itt, kiváló előadók léptek fel. Szilveszteri partin is voltunk, akkor is jól éreztük magunkat. Érdemes követni a programokat és időben lecsapni a lehetőségre!

Tripadvisor, 2015. március 26.

This is a great club.
The food was good, beer, drinks – music – all fantastic. The acoustics really surprised me – excellent. We sat in the front row and I was concerned that the sound would be too loud but it wasn’t. We go to small jazz clubs all the time and the acoustics at the Budapest Jazz Club were very good.

Tripadvisor, 2016. január 11.

Nagyon kellemes hely! Udvarias, segítőkész személyzet, kitűnő konyha, nagyon jó zenészekkel! Csak ajánlani tudom mindenkinek aki szeretne eltölteni egy kellemes, igényes zenés estét Pesten!

Facebook, 2017. augusztus 17.

Akik már minket választottak: